
|
Alapítványi Bál
2010 Február
2010. február 13.
Az Alapítvány a Mártélyi Általános Iskoláért nagy sikerrel rendezte meg az idén az alapítványi bálat. |

|
Ping-Pong 2009
2009. december 28.
A hagyományoknak megfelelően karácsony után megrendezésre került a ping-pong verseny, mely nagyon jó hangulatban telt. |

|
Karácsony 2009
2009. december 19.
Közös karácsonyi ünnepségre került sor a Faluházban az iskola és a civilszervezetek összefogásával. A rossz idő ellenére sokan vettek részt az ünnepségen. |

|
Árendás Néptáncegyüttes műsora
2009. szeptember 25.
Nincs leírás. |

|
Német Vendégeink
2009. szeptember
Szeptember 1-jén Achim Haag főpolgármester vezetésével a történelmi egyházak képviselői és az általános iskola igazgatója érkeztek hozzánk. A három nap alatt, melyet itt töltöttek megismerkedtek egyházainkkal, intézményeinkkel valamint látogatást tettek Hódmezővásárhelyre és Szegedre is. |

|
Német Fiatalok
2009. augusztus
Azok a fiatalok jöttek vissza, akik már középiskolások és így nincs lehetőségük az általános iskolai cserekapcsolatban idelátogatni. Az Erdei iskolában volt a szállásuk és rengeteg közös program a volt fogadó fiatalokkal. Erről tanúskodnak a képek is. |

|
Erdélyi Vendégeink
2009. június
10 éves volt a hivatalos testvér-kapcsolat Nyárádremetével. Ez alkalomból érkezett hozzánk a 25 fős delegáció. A vendégek részt vettek az arató ünnepségen és vacsorán. Vasárnap ökomenikus istentiszteleten és ünnepi közgyűlésen vettek részt. |

|
Német cserediákok
2009. május
Ebben az évben mi fogadtuk az általános iskolásokat. Ennyi gyermek még sosem érkezett Mártélyra. A programok remekül sikerültek, erről a képek tudnak mesélni. |

|
Arató Ünnep
2009. június 13. |

|
Muzsikás koncert
2009. március 30. |

|
15 éve hunyt el Nagygyörgy Sándor
2008. szeptember 9. |

|
Varga András újabb képei
2008. szeptember 9. |

|
Báli képek
2008. február 9. |

|
Vadász egyesület - ünnepség
2007. március |

|
Gondozási központ
2007. június |

|
Juniális ‘07
2007 |

|
2007 iskolai ballagás
2007. június |

|
Dalos találkozó ‘07
2008. október 6. |

|
Németországi régi képek
2008. február 16. |

|
Keszegölő nap képei
2007. szeptember 22. |

|
Szúnyogűző nap képei 2007
2007. szeptember 17. |

|
Esti fotózás a parton
2007. július 12.
A hetekben került sor egy kis éjjeli fotózásra, akit érdekel az eredmény, kattintson a képre és nézze meg a galériát. |

|
Út-felújítási munkálatok
2007. április
Mártély község Önkormányzata vis major pályázatot nyújtott be a 2006-os árvíz által okozott károk enyhítésére. A megkapott támogatásból került felújításra a Tiszai utca, a kemping bekötő út és a Zrínyi utcai utak egy része. |

|
Tiszai ártér
2007.03.11. |