loading Betöltés folyamatban...

Változás a közmeghallgatás programjában

A Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testülete által kihirdetett közmeghallgatás programjában az alábbi változás lesz:
17.00 órától a Nagy István Népművészeti Egyesület – Árendás Néptánc Együttesének bemutatkozása

Változás a Bursa Hungarica igénylésben

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszert szabályozó 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet módosítása a Bursa Hungarica ösztöndíjban részesíthető hallgatók körét kiterjeszti - az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatókon túlmenően - a költségtérítéses képzésben rész vevő hallgatókra, vagyis nem korlátozza az ösztöndíj hozzáférhetőségét csupán az államilag támogatott hallgatókra.

Október 23-án is lesz hulladékszállítás

Értesítjük a lakosságot, hogy az A.S.A. KÖZTISZTASÁGI KFT. 2008. október 23-án a járattervnek megfelelően 6 órától végzi a konténerek ürítését.

ÚMVP előadás

2008. november 3.-án, hétfőn 17 órakor előadást tart Barna Viktor a Polgármesteri Hivatalban Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról (ÚMVP)
A programok megvalósítása során kiemelt szerepet kap a mikrovállalkozások fejlesztése, elsősorban a vidéki új munkahelyek teremtése érdekében. Emellett fejleszteni kívánják a mezőgazdasági tevékenységet kiegészítő helyi turisztikai vállalkozások megalapítását is. Emellett jut pénz a falumegújításra és -fejlesztésre, valamint [...]

Munkalehetőség

A MAGYAR HONVÉDSÉG SZERZŐDÉSES KATONAI SZOLGÁLATRA KERES JELENTKEZŐKET
Szolgálatteljesítés helye: Hódmezővásárhely és Szentes helyőrség
Felvétel: 18 – 47 életév, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, katonai szolgálatra való alkalmasság, előnyt jelent a C kategóriás jogosítvány.
Jelentkezés:
2. Toborzó és Érdekvédelmi Iroda, Szeged, Boros J. u. 5.
Tel.: 62/554-070.

Őszi szünet az ÁMK-ban

Október 22-én kezdődik az őszi szünet iskolában. Az óvodában igény szerint ügyeletet biztosítunk. A szünet utáni első tanítási nap november 03.
Az ÁMK konyhája értesíti a tisztelt lakosságot, hogy 2008. október 23 és november 02 között zárva tart.
A következő főzési nap 2008. november 03.

Adóügyek ügyfélfogadási rendjében változás

Tisztelt Ügyfeleink!
Ezúton értesítem Önöket, hogy adóügyekben, ipari-, kereskedelmi ügyekben az ügyfélfogadási idő megváltozott. Az új ügyfélfogadási rend szerint
Hétfőn és Szerdán 8.00 és 16.30 óra között
van lehetőség ügyintézésre.
Kérem Tisztelt Ügyfeleinket az ügyintézési határidő betartására és szíves megértésüket ezúton is megköszönöm!
Mártély, 2008. október 10.
Tisztelettel:
dr. Tarics Csilla
jegyző

Köszöntő

Balogh Jánosné polgármester

Szeretném Önnek hűen bemutatni és ajánlani szeretett lakóhelyünket, amit mi itt élők, csak a Tisza gyöngyszemének nevezünk. tovább olvasom »

Hol található Mártély?

Mártély Magyarországon

eMagyarország

eMagyarország pont

Letölthető anyagok

Ugrás a letöltésekhez

Keresés

Üzenőfal

Honlap

Közadattár